2016 Freddie

  Nincs kategorizálva

A 2016-os évben A Dal ismét visszatért, azonban az M1 helyett, a DUNA TV sugárzásával zajlott le a verseny.

A dalok leadásának határideje 2015. november 25-e volt. Összesen 372 db pályamű érkezett, amelyből egy szakmai zsűri 30 db-ot választott ki és jutatott be az elődöntőkbe.

A zsűri 4 főből állt: Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós.

A műsor házigazdái: Tatár Csilla, Harsányi Levente.

A négytagú zsűri közvetlenül a dalok elhangzása után pontozta az egyes dalokat 1-től 10-ig. A versenydalok sugárzása alatt ötödik zsűritagként a nézők 1-től 10-ig pontszámot küldhettek az adott produkcióra A Dal 2016 applikációján keresztül, a műsor hivatalos honlapján vagy SMS-ben. A nézői pontszámok átlagát kerekítve hozzáadták a versenydal pontszámaihoz, így alakult ki a végleges pontszám. A kialakult sorrend alapján az első öt dal automatikusan a középdöntőbe került. A pontszámok alapján nem továbbjutó öt produkció közül az a további egy dal jutott tovább a középdöntőkbe, amelyik a legtöbb szavazatot kapta a nézőktől.

Az első elődöntő 2016. január 23-án startolt.

# Előadó Dal Eredmény
1 Odett Stardust Kiesett
2 Mohamed Fatima Ott leszek Kiesett
3 ByTheWay Free to Fly Továbbjutott
4 Mushu Uncle Tom Továbbjutott
5 Török Jázmin Power of Love Kiesett
6 Benji Kötéltánc Továbbjutott
7 Egy Másik Zenekar Kéne közös kép Továbbjutott
8 Veres-Kovács Petra Singing Peace Kiesett
9 Freddie Pioneer Továbbjutott
10 Tolvai Reni Fire Továbbjutott

Második elődöntő – 2016. január 30.

# Előadó Dal Eredmény
1 Passed Driftin’ Továbbjutott
2 Group’n’Swing Szeretni fáj Kiesett
3 Patai Anna Colors Kiesett
4 Maszkura és a tücsökraj – Siska Finuccsi Kinek sírjam Kiesett
5 C.E.T. – Kabai Alex Free Kiesett
6 Olág Gergő Győz a jó Továbbjutott
7 Gáspár Laci Love and Bass Továbbjutott
8 Vásáry André Why Továbbjutott
9 Karmapolis és Szécsi Böbe Hold On To Továbbjutott
10 Kállay Saunders Band Who We Are Továbbjutott

Harmadik elődöntő – 2016. február 6.

# Előadó Dal Eredmény
1 Veres Mónika Nika Emlékkép Továbbjutott
2 B the First You Told Me That You Loved Me Továbbjutott
3 Ív Love Kills Me Kiesett
4 Gájer Bálint Speed Bump Kiesett
5 Parno Graszt Már nem szédülök Továbbjutott
6 Singh Viki Katonák Kiesett
7 Horányi Juli Come Along Kiesett
8 Petruska Trouble In My Mind Továbbjutott
9 Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas Továbbjutott
10 Agárdi Szilvia It Is Love Továbbjutott

 

Az elődöntők során összesen 18 dal jutott tovább.

Első középdöntő – 2016. február 13.

# Előadó Dal Eredmény
1 Tolvai Reni Fire Kiesett
2 Petruska Trouble In My Mind Továbbjutott
3 Agárdi Szilvia It Is Love Kiesett
4 B the First You Told Me That You Loved Me Kiesett
5 Oláh Gergő Győz a jó Továbbjutott
6 Benji Kötéltánc Kiesett
7 Kállay Saunders Band Who We Are Továbbjutott
8 Karmapolis és Szécsi Böbe Hold On To Kiesett
9 Mushu Uncle Tom Továbbjutott

Második középdöntő – 2016. február 20.

# Előadó Dal Eredmény
1 Egy Másik Zenekar Kéne közös kép Kiesett
2 Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas Továbbjutott
3 Vásáry André Why Továbbjutott
4 Passed Drftin’ Kiesett
5 Gáspár Laci Love and Bass Kiesett
6 Veres Mónika Nika Emlékkép Kiesett
7 ByTheWay Free to Fly Kiesett
8 Freddie Pioneer Továbbjutott
9 Parno Graszt Már nem szédülök Továbbjutott

A döntőt február 27-én tartotta az MTVA nyolc előadó részvételével. A végeredmény a nézői szavazás illetve a szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki. A zsűri a dalok elhangzása után csak szóban értékelte a produkciókat. Az összes dal elhangzása után, az Eurovíziós Dalfesztivál gyakorlatához hasonlóan pontozta a produkciókat a zsűri. Az első helyezett 10 pontot kapott, a második 8-at, a harmadik 6-ot, míg a negyedik 4 pontot. A pontozás során a négy legtöbb pontot szerzett dal közül a nézők A Dal 2016 applikációján keresztül, a műsor hivatalos honlapján vagy SMS-ben küldött szavazatokkal választották ki a verseny győztesét.

Döntő – 2016. február 27.

# Előadó Dal Zsűri eredmény (pont) Közönség
1 Mushu Uncle Tom 0
2 Parno Graszt Már nem szédülök 4
3 Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas 4
4 Petruska Trouble In My Mind 14
5 Oláh Gergő Győz a jó 28
6 Freddie Pioneer 34 1.
7 Kállay Saunders Band Who We Are 18
8 Vásáry André Why 10

 

Magyarországot Freddie képviselte a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer című dalával. A Svédország fővárosában, Stockholmban megrendezett versenyen összesen 42 ország vett részt. Az első elődöntőben Freddie a 4. majd a döntőben a 19. helyen végzett.

Magyarország

– ezeket a pontokat kapta a 2016-os Eurovízió első elődöntőjében:

 

Zsűri (összesen 78 pont): Görögország 7 pont, Moldova 3 pont, Horvátország 8 pont, Hollandia 3 pont, Oroszország 4 pont, Csehország 12 pont, Ciprus 6 pont, Észtország 5 pont, Azerbajdzsán 8 pont, Montenegró 1 pont, Izland 2 pont, Bosznia-Hercegovina 4 pont, Franciaország 5 pont, Spanyolország 10 pont.

Közönség (összesen 119 pont): Finnország 4 pont, Görögország 7 pont, Moldova 6 pont, Horvátország 8 pont, Hollandia 6 pont, Örményország 6 pont, San Marino 7 pont, Oroszország 6 pont, Csehország 6 pont, Ciprus 6 pont, Ausztria 8 pont, Észtország 5 pont, Azerbajdzsán 7 pont, Montenegró 6 pont, Izland 6 pont, Bosznia-Hercegovina 1 pont, Málta 8 pont, Franciaország 7 pont, Spanyolország 5 pont, Svédország 4 pont.

 

– ezeket a pontokat adta a 2016-os Eurovízió első elődöntőjében:

Zsűri: Izland 1 pont, Ciprus 2 pont, Horvátország 3 pont, Finnország 4 pont, Örményország 5 pont, Hollandia 6 pont, Azerbajdzsán 7 pont, Csehország 8 pont, Oroszország 10 pont, Málta 12 pont.

Közönség: Finnország 1 pont, Örményország 2 pont, Csehország 3 pont, Málta 4 pont, San Marino 5 pont, Hollandia 6 pont, Ciprus 7 pont, Ausztria 8 pont, Oroszország 10 pont, Azerbajdzsán 12 pont.

 

– ezeket a pontokat kapta a 2016-os Eurovízió döntőjében:

Zsűri (összesen 52 pont): Csehország 10 pont, Azerbajdzsán 4 pont, Ciprus 4 pont, Horvátország 5 pont, Oroszország 1 pont, Spanyolország 10 pont, Ukrajna 2 pont, Görögország 3 pont, San Marino 2 pont, Montenegró 7 pont, Szlovénia 3 pont, Albánia 1 pont.

Közönség (összesen 56 pont): Csehország 3 pont, Azerbajdzsán 7 pont, Lengyelország 6 pont, Ciprus 4 pont, Szerbia 10 pont, Litvánia 2 pont, Horvátország 3 pont, Málta 5 pont, Grúzia 2 pont, Örményország 3 pont, Görögország 2 pont, San Marino 1 pont, Montenegró 3 pont, Bosznia-Hercegovina 1 pont, Fehéroroszország 3 pont, Albánia 1 pont.

 

– ezeket a pontokat adta a 2016-os Eurovízió döntőjében

Zsűri: Örményország 1 pont, Csehország 2 pont, Litvánia 3 pont, Svédország 4 pont, Spanyolország 5 pont, Hollandia 6 pont, Azerbajdzsán 7 pont, Lettország 8 pont, Málta 10 pont, Ausztrália 12 pont.

Közönség: Franciaország 1 pont, Hollandia 2 pont, Ausztrália 3 pont, Bulgária 4 pont, Ciprus 5 pont, Ausztria 6 pont, Svédország 7 pont, Lengyelország 8 pont, Oroszország 10 pont, Ukrajna 12 pont.

Freddie – Pioneer

When you need to run away
From what other people say
Your enemy might be your own mind

A smile, a hug, a little praise
You haven’t received for days
For long you feel mistreated

In a world where the poems sound fake
And the love is replaced by the fame

A million hearts of a million people
Be proud, you were born to be real
A million lies in a million temples
It’s only fear, become a pioneer

You’ve been weird, been a mess
They don’t know how to value uniqueness
So they turn their heads away, away

When there no more products to sell
Everyone will cast their own spell

A million hearts of a million people
Be proud, you were born to be real
A million lies in a million temples
It’s only fear, become a pioneer

No right time, no right place
To meet your inner grace
Approval is found within

A million hearts of a million people
Be proud, you were born to be real
No right time, no right place, yeah
A million lies in a million temples
It’s only fear, become a pioneer

You should know, you should know
Oh, you should know, you should know