Az ESC Hungary delegációjának eseménynaplója

szerző: tacom
2008.05.27.

Május 22. Csütörtök

Reggel 6.30-kor indult a Debrecen-Belgrád Eurovíziós különjárat (ez ki is volt rá írva!). 10 órakor Sztotinéknál bőségesen megreggeliztünk – még egyszer nagyon köszönjük, majd pénzváltás után továbbindultunk, és a határon kb. 5 perc alatt átjutottunk. Szabadkára tettünk egy kitérőt, hogy még magyar nyelven vehessünk szerb SIM kártyát, amit fel is töltöttünk a későbbi olcsóbb kapcsolattartás és szavazás céljából. Belgrádba így végül délután 4 körül érkeztünk. Az Arénánál leparkoltunk, és felvettük a megrendelt, de rosszul kiküldött jegyek helyett a jókat (igaz, az A sor helyett a  C-be, tehát két sorral hátrébb). Mindenhol eurovíziós plakátok lógtak, volt némi lézengés ekkor is az Aréna körül, meg sor a pénztárnál. Itt találkoztunk Robival is. Átsétáltunk a Sava Centarhoz (SC) a sajtóközpontba, és akkreditáltunk. Teljesen meglepődtem, amikor egy eurovíziós válltáskát nyomtak a kezembe, benne eurovíziós pólóval, ceruzával, tollal, jegyzettömbbel, meg a hivatalos idei könyvvel. Ezután mentünk elfoglalni a szállást. Ez nem kis feladat volt, óriási volt a forgalom. A főbb utak teljesen be voltak dugulva, de Zaff talált néhány egérutat – igaz a kedvenc kaotikus, átláthatatlan, halálos körforgalmon keresztül. A hostel nagyon barátságos környéken, szebb időket élt villák között volt. Gyakorlatilag magát a szállodát is egy villából alakították ki. A recepciós bambula srác közölte, hogy 2 éjszaka fogunk 4-en aludni, 1 éjszaka meg másik 3 emberrel. Mondtuk neki, hogy emailben nem ebben egyeztünk meg, hanem 4 embernek egy szobáról volt szó 3 éjszakára. Nem sikerült teljesen tisztázni a dolgot, de elfoglaltuk végül a szobánkat, megkaptuk az ágyneműt, törölközőt. A hostel mögött kellemes kerti rész volt padokkal, asztalokkal. A földszinten egy számítógépes társalgó, konyha, és az emeleteken a szobák, fürdőszobák, vécék. Utóbbiak állapota hagyott némi kívánnivalót maga után… Miután rendbe szedtük magunkat, az ingyen tömegközlekedést biztosító akkreditációs nyakbavaló kártyánkkal visszaindultunk az Aréna felé a 7-es villamossal. Kb. 35-40 perc alatt értünk oda a SC-hoz, onnan sétáltunk át. Ott már várt ránk Halil, aki lelkesen lengette a török zászlót a lépcső tetején, és némi szuvenírváltás, kölcsönös biztatás után végre beléptünk az Arénába. A kapunál detektorokon kellett átmenni, kipakoltatták a táskámat, tehát nagyon ügyeltek a biztonságra. Ekkorra már egyébként nagyon éhesek voltunk, mert Szeged óta nem ettünk semmit. Amikor el akartuk foglalni a helyünket, közölték, hogy a jegyeken szereplő helyek nem léteznek, és megmondják, hova ülhetünk. Nekem ekkor kezdett eldurranni az agyam, de a srácoknak köszönhetően nem történt semmi atrocitás, és elmentünk egy szektorral arrébb, a V sorba. Sokkal többen voltak már, mint az első középdöntőn, de nem volt teljesen tele a nézőtér. Gyönyörű volt a színpad, amit nem szemből, hanem inkább oldalról, de még mindig közelről láttunk, és a kivetítőhöz is egész közel voltunk. A bemelegítő ember végigsorolta az országokat, és mindegyik után ordítottak az adott ország rajongói, meg lengették a lobgót. Magyarország esetében ezek mi voltunk öten, de észrevettek minket, vittünk egy nagy zászlót is. Elkezdődött a show. A 9. dalig egyszerűen nem tértünk magunkhoz, annyira fantasztikusan szólt minden dal, és annyira gyönyörű és jó volt minden produkció. A fehérorosz már kicsit sántított. Láttuk, amint Csézy készülődik a színpadra, odaintegettünk neki, és ő is vissza. Nagyon szépre sikerült a fellépés. Gyönyörű volt Csézy, a ruhája, és szépre sikerült az ének is – amiben egy percig sem kételkedtünk. Utána láttuk a kivetítőn, hogy magyar zászlót mutatnak, amint valakik lengetik, de nem mi voltunk azok (rejtély). A borítékbontogatás közben és után teljesen elszomorodtunk. Azt hiszem, nem kell elmondani, miért. Olyan lassan sikerült felocsúdni és összeszedni magunkat, hogy már az őrök úgy noszogattak minket kifelé. Átsétáltunk a sajtóközpontba, ahol láttunk valamennyit a sorsolásból, meg a kérdésfeltevésekből – ami inkább szólt az „újságíró” magamutogatásáról, mint normális, épkézláb kérdésekről. Ezt követően rárepültünk a beállított számítógépekre blogírás stb. céllal. A belvárosban ettünk egy szendvicset, majd hazataxiztunk (olcsó a taxi!), és olyan fél kettő-kettő körül eltettük másnapra magunkat.

Május 23. Péntek

Reggel, miután megvártam, hogy a csapat további 2/4-ed része is felkel, hárman elmentünk vásárolni valami harapnivalót egy közeli boltba. Az eladók nagyon kedvesek voltak. Megreggeliztünk, majd elindultunk az Aréna melletti hotelhoz, hogy találkozzunk Csézyvel, mielőtt hazaindul. Miközben várakoztunk, kijött a fehérorosz srác, csináltattam vele egy közös fotót – ha már ott voltunk, ugye. Beszéltünk az MTV-től egy fiatal lánnyal, nagyon kedves volt, és teljesen reálisan látta a versenyt. Csézyvel és a párjával megint teljesen közvetlenül tudtunk beszélgetni. Elmondhatom, hogy belém igazán Csézy öntött lelket azzal, ahogyan viszonyult az egészhez. Nem panaszkodott, nem húzta le a versenyt, nem sértődött meg. Nagyon kellemes karakterek mindketten. A közös fotózkodást követően bementünk a városba enni egy minicsevapos szendvicset, mindenkinek nagyon jólesett. Jött a telefon az MTV-től, hogy zsűritag kellene nekik holnapra. Mivel feltétel volt a 30 év feletti életkor, Marimarimarit riasztottuk. Visszamentünk a SC-ba, és megnéztük a délutáni próba egy részét a kivetítő előtt. Közben a kis fakkunkban összegyűlt némi repi anyag, svájci DVD, meg különböző papírok, CD-k. Hazamentünk átöltözni, majd egy közös szerb szendvicsezés után kétfelé váltunk: Robi, Zoli, Sanya mentek az Arénába és élőben megnézték az esti próbát, Imi és én pedig találkoztunk Rastkoval, a szerb barátunkkal a SC-ban, és együtt néztük a zsákfotelokon a kivetítőt. Rastko barátja, Vladimir megígérte, hogy másnap ad még nekünk olyan repi dolgokat, amiket nem kaptunk, és neki több van belőle. Neki idén Csézy volt az abszolút kedvence, és a többiekkel együtt azért is szurkoltak a magyar dalért, mert szerették volna, ha ezzel a fesztivál visszább sodródik a klasszikus irányba. A műsor után találkoztunk Halillal, közös kiértékelést tartottunk, majd csatlakoztak hozzánk Robiék is. Átnéztünk a SC másik részében lévő Euroclubba, ahol minden este buli volt, most éppen divatbemutató, amit úgy döntöttünk, hogy kihagyunk, egyébként is fáradtak voltunk, így hazataxiztunk, és lefeküdtünk aludni.

Május 24. szombat és május 25. vasárnap

Miközben a kerthelyiségben elfogyasztottuk a reggelit, váltottunk néhány szót a szomszéd norvég-izraeli-angol asztallal. Nagyon kedvesek voltak, tetszett nekik Csézy. Kifizettük a szállást. Megint a bambula recepciós sráccal kerültünk össze, aki kb. duplaárat számított föl, mondván, hogy az ESC miatt változtak az árak. Kérdeztem, hogy akkor miért erősítették meg vagy 3 emailben is, hogy annyi az ár (15 euró). Erre belenézett az adminisztrációba, látta, hogy még januárban le lett foglalva, és ezután mérsékelten heves elnézéskérés közepette kiszámolta a tényleges, valós összeget. Elindultunk megnézni a várost. Az Eurocafénál találkoztunk Robival, majd bementünk. Egy erősen alkoholszagú szerb pincér úr odaállított minket a direkt kivágott fejű Marija Serifovic és háttérénekesei plakát mögé, és megpróbált lefotózni minket, de sokadjára sem ment neki. Némi internetezés után bementünk a sétálóutcára, ki a Kalemagdanig. Közben szuvenírvadászatot tartottunk. Akartam venni egy Belgrádos pólót, de csak nem sikerült, mert abból, ami nekem tetszett, nem volt rám való. Robi elbúcsúzott tőlünk, ment a következő próbára az Arénába, mi pedig visszasétáltunk a Köztársaság térre, hogy találkozzunk Rastkoval és egy barátjával, Claudioval, aki olasz, de most Belgiumban él. Az utcán megállított minket két nagyon jó kedélyű angol lány, hogy írjunk valamit az ESC-könyvükbe, és énekeljünk az idei magyar dalból, felveszik videóra. Zaffal erős nyaggatás után hajlandó voltam énekelni. Magyarul adtuk elő a refrént, a zsúfolt sétálóutcán persze azonnal megbámultak minket az emberek. Tök égő volt, plusz még a szövegbe is belesültünk. A lányok viszont gratuláltak, és azt mondták, mi voltunk a legjobbak (hát persze). Adtak nekünk valami Terry Wogan-es képeslapot, mi meg matyós tollat nekik, sok szerencsét kívántunk, amire csak annyit reagáltak: utolsó négy… Megvártuk Rastkoéket, majd beültünk egy állami étterembe, természetesen csevapcsicsit rendeltünk. Jó csípős volt, nekem nagyon ízlett. Közben csatlakozott hozzánk Vladimir, és hozott nekünk két nagy szatyornyi repi anyagot. Tom is odaült közénk, ő pedig Máltáról érkezett. Minden szakértelmünket összeszedve megvitattuk az idei ESC dolgait – azt hiszem, itt a mi rajongói találkozóinkhoz hasonló érzés fogott el. Ezután ez a teljes csapat együtt sétált a villamosmegállóhoz, majd szétváltunk: mi haza átöltözni, ők pedig az Arénába, illetve a SC-ba foglalni a helyet a döntőre. Úgy döntöttünk ugyanis végül, hogy nem a Parlament előtti tömegben nézzük meg, mert vagy 4 órát kellene végig állnunk, esetleg esőben, hanem inkább az igazi rajongók közt, kényelmesen, fedett helyen. Nem is bántuk meg később. Hazafelé román rajongókkal találkoztunk, akik gratuláltak a dalunkhoz, mi pedig sok szerencsét kívántunk nekik is estére. A SC-ba érve Sztotin készített gyorsan értékelő lapot, és szerb barátainkkal minden produkciót végigpontoztunk. Leírni nem lehet, milyen volt a hangulat. A videórészlet mindennél többet ér. Ahogy örültünk a daloknak, együtt énekeltük őket, tapsoltunk, fújoltunk, pofákat vágtunk… fantasztikus élmény. Miután megvártuk, hogy hivatalosan is bejelentsék az (egyébként a mi fórumunkon is előre borítékolt) eredményt, átvonultunk az Euroclubba, az afterpartyra. Rengetegen voltak, de időben érkeztünk, sikerült egy leülős részt elfoglalni, és lassan oldódni kicsit és táncolni a hangosan dübörgő ESC-zenékre. Az örmény, görög, ukrán, norvég dal volt vagy tízszer legalább. Közben a győztes is benézett, énekelt néhány pocsékat, köztük az ideit. Látni nem láttam, mert véletlenül végig háttal ültem ezalatt. Fél öt körül rájöttem, hogy jobb, ha le sem fekszem, mert annál fáradtabb leszek a hazaúton. Villamossal visszamentünk a szállásra, én pakolásztam, megettem az ebéd maradékát, a többiek próbáltak pihenni, majd 8-kor ébredtünk, bepakoltunk a kocsiba, bementünk utoljára a boltba, majd átmentünk a kocsival a SC-hoz – mivel hazafelé még útba is esik. Itt felvettük Robit, meg begyűjtöttük a fakkjainkból az utolsó adag leadott repi anyagokat, és tűztünk haza. Fél egyre értünk a határra, ahol három órát álltunk. A srácok hősiesen tolták a kocsit, mivel ugyan a lámpa szerint az utolsó korty benzinnél tartottunk, de a szerb benzinkútnál nem tankoltunk meg a magasabb üzemanyagár miatt. Közben néhány szerb a rengeteg ausztriai vendégmunkás közül egymás nyakának ugrott, mert egymás elé vágtak folyamatosan. Sikerült elérni végül mindenkinek a vonatokat, és szerencsésen, hihetetlen élményekkel tele hazaérkeztünk. Alig várjuk, hogy a tv-ből felvett show-t megnézhessük, és itthon maradt rajongótársaink véleményét elolvashassuk a fórumon.