1996

a_cel_osloNemzeti döntő: 1996. február 24-én a Magyar Televízió nemzeti döntőt rendezett Vágó István vezetésével. A pontokat 5 regionális zsűri osztotta ki.

A magyar versenyző: Delhusa Gjon Fortuna című dala volt a jelölt a 41. Eurovíziós Dalfesztiválra. Magyar szempontból balszerencsés volt ez az év, ugyanis az EBU ismét rekordszámú nevezést kapott a versenyre, így elődöntőt kellett szervezni. Ezúttal a házigazda norvégok kivételével mindenkinek versenyeznie kellett a selejtezőn. Nem volt nyilvános közvetítés, a zsűrik a versenydalok stúdiófelvételének meghallgatása után szórtak ki 7 dalt, köztük a magyar indulóét is. Magyarország és Finnország a kieső helyen találta magát, mindkét ország 26 pontot kapott, ami a 22. helyezést jelentette. Mivel Finnországnak több magas pontot osztott a zsűri, ők indulhattak a norvégiai Eurovízión.

A végeredmény:

1 Fény és árnyék Lancelot 6 8.
2 Egy rossz dobás Bon-Bon 8 5.
3 Egyedül a szél Bokodi Boglárka 8 5.
4 Zöld szemű lány Banjoe 0 11.
5 Élhetnénk szépen Lui 4 9.
6 Te meg én Te & Én 0 11.
7 Egy régi dal Tanita 18 4.
8 Fortuna Delhusa Gjon 38 1.
9 Jó éjszakát Éliás Gyula 4 9.
10 Várlak még Krassy Renáta 26 3.
11 Utazás a szerelembe Judy 8 5.
12 Szív és vér Bodnár Attila 0 11.
13 Győzni tudsz Maxi És A Szirének 0 11.
14 Szerelmes dal Anita 30 2.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=ijCt1PStCeM[/youtube]Előadó: Delhusa Gjon
Dal címe: Fortuna
Szerző: Delhusa Gjon

Mikor a sarkcsillag átkacsint a Holdnak,
egy sürgős üzenet száll át Európán.
Ilyenkor összejön sok város trubadúrja,
TV, rádió hangja messze száll.
Dublin, Oslo, Párizs, Koppenhága,
ég az éter, áll a bál.
Csellót hallgat London, Budapest, Prága,
Berlin, Róma, Szarajevó.

Fortuna, szép szerencse asszonya,
perdíts néhány kört a sorsunk kerekén.
Fortuna, mondd, hogy létezik még csoda,
az időm lejár, ne mondd, hogy várjak még.

Mit hoz a holnap, talán semmit, talán mindent,
fiatalból öreg lesz és ez így van jól,
de amíg élsz a földön,
hinned kell valami szépet, jót.
Talán egyszer összejön majd minden,
teljesül sok égi vágy.

Fortuna, szép szerencse asszonya,
perdíts néhány kört a sorsunk kerekén.
Fortuna, szép szerencse asszonya,
perdíts néhány kört a sorsunk kerekén.
Fortuna, mondd, hogy létezik még csoda,
az időm lejár, ne mondd, hogy várjak még.

delhusagjohn-szerenadDelhusa Gjon
(Forrás: Wikipedia)

Élete

1953. augusztus 9-én született Budapesten. Könnyűzenei karrierjét egész fiatalon kezdte. Mindössze 18 éves volt, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta a „Hegyek lánya” című dalt, amellyel a tehetséges fiatalember egy csapásra ismert lett.

Az 1974-es év hatalmas sikereket tartogatott a számára, hiszen ebben az évben minden addig megjelent korongja (4 kislemez és 1 nagylemez) aranylemez lett, valamint megjelent az NDK-ban egy német nyelvű lemeze is, amivel külföldön is hatalmas sikert ér el, mivel ez a korong 500000 példányszámban kelt el. Ez a lemez már a megjelenés évében megkapta a drezdai fesztivál nagydíját, ami akkoriban a legrangosabb sajtódíj volt az NDK-ban. 1975-ben az év énekesének választották az NDK-ban, ami azért is számított nagy sikernek mert e díjat eddig külföldi énekes még nem nyerte el. 1980-ig részt vett valamennyi jelentős kelet-európai fesztiválon, melyekről mindenhonnan díjakkal elhalmozva tért haza. Több neves külföldi előadó is felkérte, hogy szerezzen számukra zenét. Írt dalt többek között Demis Russosnak és Goldi Ens-nek és a Goombay Dance Band-nek is. 1980-ban a nyugat-német TELDEC lemezcéggel kötött 3 éves szerződést, majd 1983-ban újabb 3 éves szerződést ajánlott fel a sztárnak, de azzal a feltétellel, hogy az előadó letelepedik Németországban. 1988-ban Kubában egy dalverseny résztvevője volt, s talán nem meglepetés, hogy ismét nem üres kézzel kellett hazatérnie, ugyanis ő lett a verseny legjobb zeneszerzője. 1989-ben itthon a Rákóczi Kiadó gondozásában megjelent a Csavargó című albuma, amely viharos gyorsasággal hódította meg a piacot. Pár nap alatt aranylemez lett, s két évvel később már a platina státusznál jár, ami 100000 eladott példányszámot jelentett. Delhusa rövid ideig Markó Andrással, a Gemini együttes egykori tagjával játszott együtt, majd a NDK-ba került, ahol több évig dolgozott. 1989-ben megkapta a Magyar Rádió EMeRTon-díját. 1996-ban a Mediterrán című nagylemezéért átvette Albánia legmagasabb kulturális kormány kitüntetését. 1997-ben Curacao-ban CD-t jelentettek meg, amelyen az 1988-as fesztivál győztes dalai hallhatóak. 2000-ben Roma Közösségtől az Év énekese díjat kapta meg, s hamarosan a lemez eladási adatai elérték az 1 millió hanghordozót. 2002-ben átvehette az 1000000 eladott példányszám után járó lemezét. Legsikeresebb dalai közé tartozik gyermekkori barátja, a fiatalon elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba emlékére írt dala. 2005. március 15-én átvette a Magyar Köztársaság Aranyérdemrend Keresztjét. Áprilisban pedig a Vitézi Rend lovagjává avatták a dunaújvárosi Hősök Templomában.

Diszkográfia

* 1979 Delhusa Gjon
* 1983 Matina
* 1986 Delhusa Gjon
* 1989 Csavargó – aranylemez
* 1990 Átviszlek az éjszakán – aranylemez
* 1991 Mindenem a farmer – aranylemez
* 1992 Tévelygő angyal
* 1993 Túl vakmerő – aranylemez
* 1994 Delhusa líra – platinalemez
* 1995 Mediterrán – aranylemez
* 1996 Rossz pénz
* 1997 Indián nyár
* 1999 Szerenád – aranylemez
* 2000 Líra kettő
* 2001 Kicsordul majd a szívem – aranylemez
* 2002 Szívek tengerén
* 2003 Bulizós slágerek – aranylemez
* 2004 Szeress még