Üdv a múltban!

X

YouTube előnézeti képKedves olvasóink!

Köszöntjük honlapunkon, amit Magyarország eurovíziós szereplésének szenteltünk! Régóta várat magára egy olyan honlap, ahol össze van gyűjtve minden nemzeti döntős énekes és nyertes egy helyre. Ráadásul sokan kíváncsiak a dalokra, amik részt vettek a versenyeken, de képtelenség utánajárni, megnézni, meghallgatni vagy megvenni azokat. Nos, ha nem is egyszerre, de bizonyos időszakonként egy komplett év minden videóját meg lehet nézni, és ha a minden jól megy, végre méltó módon rendezve lesznek a magyar énekesek és együttesek, akik a verseny közelébe kerültek.

Sok érdekességet rejtenek ezek a fesztiválok. Ki tudta például, hogy az 1994-es versenyen Friderika dala után Zámbó Jimmy a közönség soraiban heves ovációba kezdett? És ki tudta azt, hogy Zsédenyi Adrienn is volt már nemzeti döntőn, de akkor még a Cotton Club Singerssel? És azt tudta valaki, hogy Erős Antónia a pécsi körzeti stúdió pontbemondója volt annak idején az egyik nemzeti döntőben?

Minden titokra hamarosan fény derül, egyelőre az 1994-es évvel kezdünk, emellett statisztikákat és az Eurovízióról készült szakdolgozatot is meg lehet nézni. Jó böngészést kívánok, és ha bárkinek kérdése lenne, keresse elérhetőségeinket vagy fórumunkat az eschungary.hu-n!